- Elbarikádozta magát?! – kiáltott fel Ádi.
- Ne ordíts! Itt ül tőlünk két méterre – csitítottam a barátom, miközben körbenéztem az ebédlőben.
Alapvetően ugyanúgy nézett ki, mint egy átlagos iskolai menza. Mindenki beszélgetett, így a helyiségeben hangzavar uralkodott. Csak remélni tudtam, hogy Bodza nem hallotta meg az iménti kiabálást.
- Nem akarok beleszólni, de szerintem hagynod kéne. Ez a csaj zakkant – mondta Ádi.
- Hogy mondhatsz ilyet bárkire? – háborodtam fel. – Valamit titkol, és a fejemet teszem rá, hogy a pasikhoz van köze. Valami történt vele, ami miatt nem bízik a másik nemben. Meg úgy általában az emberekben.
- Neked komolyan bejön?
- Azt hiszem több, mint bejön. Ő más, mint az eddigi lányok, akiket megismertem.
- Akkor harcolj érte – mondta Robi.
- Kösz, haver, erre magamtól is rájöttem.
- Jó, mára elég volt a lelkizésből. Megyünk focizni? – dobta fel Bálint, Ádi pedig azonnal lecsapott rá.
- Mindjárt megyünk mi is, csak még beszélgetünk – Robi nem kérdezte, kijelentette.
A többiek visszavitték a mi tálcáinkat is, Robi pedig leült velem szemben. A körülöttünk lévő zaj miatt esélytelen volt, hogy bárki hall minket, de azért lehalkította a hangját.
- Dani. Menyasszonyod van – mondta ki kíméletlenül.
- Tudom.
- Akkor mégis miről beszélünk?
- Kamillát csak apámék erőltetik rám. Az a lány egy ribanc. Öregkorára olyan lesz, mint anyám: nem lehetlesz megmaradni mellette.
- Akkor felbontod a jegyességet?
- Már megtettem.
- Elvesztettem a fonalat. Akkor most van menyasszonyod, vagy nincs?
- Hivatalosan nincs. Július óta nincs.
- De?
- De se az én családom, se az övé nem akarja elengedni a dolgot. És ő sem. Szerintük mi szerelmesek vagyunk egymásba, csak megijedtünk a felelősségtől.
- Nem irigyellek.
- Hát én se magamat – nevettem keserűen.
- Mit érzel pontosan? Szonja iránt.
- Nem tudom. Lehet valaki szerelmes egy nap után?
- Akár egy perc után is. Csak… Csak ne tedd őt tönkre még jobban. Szerintem is van valami a múltjában, ezt igazolja az is, hogy ma nem válaszolt a kérdésemre a játékon. Az összes kérdésre reagált, de erre nem tudott. Nem kell, hogy te legyél az, aki miatt…
Nem fejezte be a gondolatot. Oldalra pillantottam, arra az asztalra, amelyiknél Bodza ült. Klárával beszélgetett és mosolygott. A szívem majd kiesett a helyéről.
Negyed óra múlva már a focipályán voltam teljes harcidíszben. A cuccainkat ledobtuk a pálya szélére egy padra. A kerítés túloldalán a part terült el néhány pavilonnal. A sziklákon kacsák pihentek, a Balaton vize csendesen nyaldosta a köveket. Ötletem sem volt, a többi ember hol lehetett, mivel a part kihalt volt, ahogy a tábor többi része is. Csak a faházakban égtek a lámpák, meg az ebédlőben.
A barátaimon kívül ismeretlen arcok is csatlakoztak hozzánk. Mi négyen voltunk, ők nyolcan, így megegyeztünk két hat fős csapatban. Túlestünk a gyors bemutatkozáson és játszani kezdtünk. Kettő nullra vezettünk, mikor teljesen leizzadva szünetet iktattunk be. A cuccainkhoz mentünk, telenyomtam magam vízzel majd rágyújtottam egy cigire. Nem is tudom, mikor szívtam az első szálamat. Csak azért kezdtem el dohányozni, hogy lázadjak a szüleim látszólagos tökéletessége ellen. Aztán megszerettem. Nyugalmat adott nekem, mégha csak rövid időre is.
A parton két alak jelent meg. Nem voltak annyira messze, hogy ne ismerjem fel őket. Bodza volt, meg Ricsi. Leültek az egyik sziklára és onnan nézték az éppen lemenőben lévő napot.
- Bassza meg! – káromkodtam el magam.
A másodperc törtrésze alatt játszottam végig magamban, mit is jelent nekem Bodza és miért kaptam fel a vizet. Nem akartam úgy odamenni, hogy ha az enyém nem lehet, másé se legyen. Mondhatni megnyugodtam, mikor végiggondolva Robi leírását a szerelemről (amit még régebben osztott meg velem, mikor összejött a barátnőjével), magamra ismertem. A barátaim és a másik csapat is kérdőn nézett utánam, mikor egy „Mindjárt jövök!” után elhagytam a pályát és egyenesen a part felé vettem az irányt. Mikor hallótávolságon belülre kerültek, megtorpantam.
- Oké, szexi és helyes, de egy tapló. Hülye, bunkó, irritáló és amúgy se vagyok az esete. Bocsánatot kért, rendben, de… - mondta Bodza.
- Tetszik neked – állapította meg Ricsi.
- Nem!
- El sem tudod hinni, hány ilyet hallgattam már végig. Van tapasztalatom.
Néhány másodpercig csönd volt, majd Bodza hátradőlt, így félig a sziklán, félig a fűben feküdt.
- Miért pont ő? Miért vonzanak engem a fiúk, akik csak bajt hoznak rám?
Nem akartam lebukni, hogy hallgatóztam, így úgy tettem, mintha épp akkor értem volna oda.
- Mit akarsz? – mordult rám Bodza.
Nem értettem. Épp az imént mondta, hogy bejövök neki. Oké, ez elég nagy egora vall, mivel a nevem nem hangzott el. De a leírás pontosan illeszkedett rám – legalábbis az ő szemszögéből.
- Csak Ricsit akartam megkérdezni, hogy jön-e focizni.
Nem jutott jobb indok az eszembe. Azzal mégse állhattam elő, hogy legszívesebben addig csókoltam volna Bodzát, amíg levegőért nem kiált. Néha talán túl drámai vagyok…
- Szívesen megyek – tápászkodott fel szőke mackó.
- Bodza? – néztem a lányra.
Körülbelül felnyársalt a tekintetével.
- A foci nem az én sportom.
- Nem gond? – kérdezte Ricsi.
- Dehogy, menj nyugodtan. Én amúgy is kezdek fázni.
- Oké.
- Szia! – köszöntünk el tőle.
Mikor visszaértünk a pályára, Robitól egy amolyan „nem ezért indultál” pillantást kaptam, a többiek szimplán magyarázatra vártak. Megvontam a vállam. Ricsi a másik csapathoz állt be, mivel ők álltak vesztésre. Egy idő után már nem számoltuk a gólokat, csak játszottunk, míg már csak a pálya melletti lámpák adtak fényeket. Valamikor tizenegy körül mondtuk azt, hogy aznapra elég volt.
- Fasza meccs volt – mondta az egyik idegen srác, Dávid.
- Ja. Máskor is játszhatnánk – kontrázott Ádi.
- Mondjuk én szerintem életemben nem káromkodtam egyhuzamban annyit, mint most – röhögtem.
- Halljátok, nem csapunk egy bulit a parton? Nem olyan ereszdelahajamat bulit, csak kis finomat. A durvát tartsuk meg a tábor végére. Jöhet mindenkinek a párja is – vetette fel Dávid barátja.
Ebbe a felvetésbe mindenki egyöntetűen beleegyezett.
Robival, Bálinttal és Ádival visszamentünk a faházba, hogy kicsit rendbe szedjük magunkat. A tábor területén már csend volt, csak innen-onnan szűrődtek ki nevetések. A lámpák szórtan helyezkedtek el, de arra éppen elég volt a fény egy-egy területen, hogy A-ból B-be eljussunk.
A Bodzával közös szobánk ajtaja résnyire nyitva volt, bent teljes sötétség volt. Óvatosan benyitottam, de a lány nem volt ott. Összeszedtem a ruháimat, a tusfürdőmet meg a törülközőmet, és visszamentem a zuhanyzóhoz. Mögöttem Bálint is megérkezett. Már épp bekopogtam volna a zuhany ajtaján, mikor valaki belülről kinyitotta. A küszöb másik oldalán Bodza állt.
Baszki.
- Kiengedsz? – kérdezte halkan.
Csak egy törülköző volt a teste köré tekerve. Odébb álltam, ő pedig elsurrant mellettem.
- Szia Szonja – köszönt neki Bálint barátságosan.
- Szia – mondta lehajtott fejjel.
Most nem volt benne semmi vadság. Sebezhetőnek tűnt. Nem bírtam levenni róla a szemem. Eltűnt a szobánk ajtaja mögött, ezzel egyidőben Bálint hátulról meglökött, hogy menjek már.
A jóleső zuhany után feltöltődve mentem vissza a szobánkba. Bodza az ágyán feküdt hason, a kezében lévő füzetbe írt valamit.
- Naplót vezetsz? – kérdeztem.
- Nem.
- Akkor…?
- Ha annyira tudni akarod, könyvet írok.
- Azt! Miről szól?
- Egy baromról, aki megkeseríti egy lány életét a gólyatáborban.
- Megtisztelő, hogy beleírsz a könyvedbe.
- Hülye.
- Lesz egy buli a parton. Lenne kedved jönni?
- Nem.
- Tudod, ennek a tábornak az a lényege, hogy megismerj embereket. Nem ülhetsz állandóan a szobádban.
- Nem érdekel.
- Ricsi is ott lesz.
- Miért hitted azt, hogy ez hatásos lesz?
Megvontam a vállam, mire ő hatalmasat sóhajtott. Azt hittem, nyertem, de tévedtem.
- Nézd, lehet, hogy valamikor máskor majd csatlakozom hozzátok. De ma magányra van szükségem ebben a maradék pár órában.
- Értem. Hát, akkor jó írást.
- Kösz. Jó szórakozást.
Nem akart megölni. Ezt már pozitívumként fogtam fel, és mosolyogva mentem le a partra, számban egy újabb szál cigarettával. Azt akartam, hogy mellettem legyen, de egyelőre beértem ennyivel. Egyedül léptem át a partra nyíló kapun. Ameddig a szem ellátott, sötétség borult a tóra, csak a túlparton látszódtak a közeli város fényei. Az egyik pavilon felől a barátaim nevetése keveredett idegenekével, a pavilon közepén egy asztalkán lámpa állt. Semleges arccal mentem oda a többiekhez és átadtam magamat a gondtalan beszélgetésnek.
Valamikor kettő körül döntöttünk úgy, hogy ideje aludni menni. Az alkohol miatt szédültem ugyan, de nem éreztem magam részegnek. Áztam már el annyira, hogy nem emlékeztem semmire az éjszakából, de ez nem olyan volt.
Azért meg kellett küzdeni azért, hogy visszajussunk a szobáinkba. Mikor beléptem, reflexből felkapcsoltam a lámpát, majd megláttam a békésen alvó Bodzát és azonnal el is oltottam. A felhomályban tapogatózva leöltöztem, csak az alsónadrágom maradt rajtam. A cuccaimat a térelválasztóként funkcionáló komódra tettem. A Hold fénye éppen megvilágította Bodzát. Úgy aludt el, ahogy otthagytam, a füzetével a feje alatt. Átmentem „az ő térfelére” és az ágya végében összehajtott vékony pléddel betakartam. Erősen koncentrálva, hogy semmit ne borítsak fel és ne csapjak zajt, visszatántorogtam a saját ágyamhoz és alig pár perccel azután, hogy lehunytam a szemem, mély álomba zuhantam.
- Ne ordíts! Itt ül tőlünk két méterre – csitítottam a barátom, miközben körbenéztem az ebédlőben.
Alapvetően ugyanúgy nézett ki, mint egy átlagos iskolai menza. Mindenki beszélgetett, így a helyiségeben hangzavar uralkodott. Csak remélni tudtam, hogy Bodza nem hallotta meg az iménti kiabálást.
- Nem akarok beleszólni, de szerintem hagynod kéne. Ez a csaj zakkant – mondta Ádi.
- Hogy mondhatsz ilyet bárkire? – háborodtam fel. – Valamit titkol, és a fejemet teszem rá, hogy a pasikhoz van köze. Valami történt vele, ami miatt nem bízik a másik nemben. Meg úgy általában az emberekben.
- Neked komolyan bejön?
- Azt hiszem több, mint bejön. Ő más, mint az eddigi lányok, akiket megismertem.
- Akkor harcolj érte – mondta Robi.
- Kösz, haver, erre magamtól is rájöttem.
- Jó, mára elég volt a lelkizésből. Megyünk focizni? – dobta fel Bálint, Ádi pedig azonnal lecsapott rá.
- Mindjárt megyünk mi is, csak még beszélgetünk – Robi nem kérdezte, kijelentette.
A többiek visszavitték a mi tálcáinkat is, Robi pedig leült velem szemben. A körülöttünk lévő zaj miatt esélytelen volt, hogy bárki hall minket, de azért lehalkította a hangját.
- Dani. Menyasszonyod van – mondta ki kíméletlenül.
- Tudom.
- Akkor mégis miről beszélünk?
- Kamillát csak apámék erőltetik rám. Az a lány egy ribanc. Öregkorára olyan lesz, mint anyám: nem lehetlesz megmaradni mellette.
- Akkor felbontod a jegyességet?
- Már megtettem.
- Elvesztettem a fonalat. Akkor most van menyasszonyod, vagy nincs?
- Hivatalosan nincs. Július óta nincs.
- De?
- De se az én családom, se az övé nem akarja elengedni a dolgot. És ő sem. Szerintük mi szerelmesek vagyunk egymásba, csak megijedtünk a felelősségtől.
- Nem irigyellek.
- Hát én se magamat – nevettem keserűen.
- Mit érzel pontosan? Szonja iránt.
- Nem tudom. Lehet valaki szerelmes egy nap után?
- Akár egy perc után is. Csak… Csak ne tedd őt tönkre még jobban. Szerintem is van valami a múltjában, ezt igazolja az is, hogy ma nem válaszolt a kérdésemre a játékon. Az összes kérdésre reagált, de erre nem tudott. Nem kell, hogy te legyél az, aki miatt…
Nem fejezte be a gondolatot. Oldalra pillantottam, arra az asztalra, amelyiknél Bodza ült. Klárával beszélgetett és mosolygott. A szívem majd kiesett a helyéről.
Negyed óra múlva már a focipályán voltam teljes harcidíszben. A cuccainkat ledobtuk a pálya szélére egy padra. A kerítés túloldalán a part terült el néhány pavilonnal. A sziklákon kacsák pihentek, a Balaton vize csendesen nyaldosta a köveket. Ötletem sem volt, a többi ember hol lehetett, mivel a part kihalt volt, ahogy a tábor többi része is. Csak a faházakban égtek a lámpák, meg az ebédlőben.
A barátaimon kívül ismeretlen arcok is csatlakoztak hozzánk. Mi négyen voltunk, ők nyolcan, így megegyeztünk két hat fős csapatban. Túlestünk a gyors bemutatkozáson és játszani kezdtünk. Kettő nullra vezettünk, mikor teljesen leizzadva szünetet iktattunk be. A cuccainkhoz mentünk, telenyomtam magam vízzel majd rágyújtottam egy cigire. Nem is tudom, mikor szívtam az első szálamat. Csak azért kezdtem el dohányozni, hogy lázadjak a szüleim látszólagos tökéletessége ellen. Aztán megszerettem. Nyugalmat adott nekem, mégha csak rövid időre is.
A parton két alak jelent meg. Nem voltak annyira messze, hogy ne ismerjem fel őket. Bodza volt, meg Ricsi. Leültek az egyik sziklára és onnan nézték az éppen lemenőben lévő napot.
- Bassza meg! – káromkodtam el magam.
A másodperc törtrésze alatt játszottam végig magamban, mit is jelent nekem Bodza és miért kaptam fel a vizet. Nem akartam úgy odamenni, hogy ha az enyém nem lehet, másé se legyen. Mondhatni megnyugodtam, mikor végiggondolva Robi leírását a szerelemről (amit még régebben osztott meg velem, mikor összejött a barátnőjével), magamra ismertem. A barátaim és a másik csapat is kérdőn nézett utánam, mikor egy „Mindjárt jövök!” után elhagytam a pályát és egyenesen a part felé vettem az irányt. Mikor hallótávolságon belülre kerültek, megtorpantam.
- Oké, szexi és helyes, de egy tapló. Hülye, bunkó, irritáló és amúgy se vagyok az esete. Bocsánatot kért, rendben, de… - mondta Bodza.
- Tetszik neked – állapította meg Ricsi.
- Nem!
- El sem tudod hinni, hány ilyet hallgattam már végig. Van tapasztalatom.
Néhány másodpercig csönd volt, majd Bodza hátradőlt, így félig a sziklán, félig a fűben feküdt.
- Miért pont ő? Miért vonzanak engem a fiúk, akik csak bajt hoznak rám?
Nem akartam lebukni, hogy hallgatóztam, így úgy tettem, mintha épp akkor értem volna oda.
- Mit akarsz? – mordult rám Bodza.
Nem értettem. Épp az imént mondta, hogy bejövök neki. Oké, ez elég nagy egora vall, mivel a nevem nem hangzott el. De a leírás pontosan illeszkedett rám – legalábbis az ő szemszögéből.
- Csak Ricsit akartam megkérdezni, hogy jön-e focizni.
Nem jutott jobb indok az eszembe. Azzal mégse állhattam elő, hogy legszívesebben addig csókoltam volna Bodzát, amíg levegőért nem kiált. Néha talán túl drámai vagyok…
- Szívesen megyek – tápászkodott fel szőke mackó.
- Bodza? – néztem a lányra.
Körülbelül felnyársalt a tekintetével.
- A foci nem az én sportom.
- Nem gond? – kérdezte Ricsi.
- Dehogy, menj nyugodtan. Én amúgy is kezdek fázni.
- Oké.
- Szia! – köszöntünk el tőle.
Mikor visszaértünk a pályára, Robitól egy amolyan „nem ezért indultál” pillantást kaptam, a többiek szimplán magyarázatra vártak. Megvontam a vállam. Ricsi a másik csapathoz állt be, mivel ők álltak vesztésre. Egy idő után már nem számoltuk a gólokat, csak játszottunk, míg már csak a pálya melletti lámpák adtak fényeket. Valamikor tizenegy körül mondtuk azt, hogy aznapra elég volt.
- Fasza meccs volt – mondta az egyik idegen srác, Dávid.
- Ja. Máskor is játszhatnánk – kontrázott Ádi.
- Mondjuk én szerintem életemben nem káromkodtam egyhuzamban annyit, mint most – röhögtem.
- Halljátok, nem csapunk egy bulit a parton? Nem olyan ereszdelahajamat bulit, csak kis finomat. A durvát tartsuk meg a tábor végére. Jöhet mindenkinek a párja is – vetette fel Dávid barátja.
Ebbe a felvetésbe mindenki egyöntetűen beleegyezett.
Robival, Bálinttal és Ádival visszamentünk a faházba, hogy kicsit rendbe szedjük magunkat. A tábor területén már csend volt, csak innen-onnan szűrődtek ki nevetések. A lámpák szórtan helyezkedtek el, de arra éppen elég volt a fény egy-egy területen, hogy A-ból B-be eljussunk.
A Bodzával közös szobánk ajtaja résnyire nyitva volt, bent teljes sötétség volt. Óvatosan benyitottam, de a lány nem volt ott. Összeszedtem a ruháimat, a tusfürdőmet meg a törülközőmet, és visszamentem a zuhanyzóhoz. Mögöttem Bálint is megérkezett. Már épp bekopogtam volna a zuhany ajtaján, mikor valaki belülről kinyitotta. A küszöb másik oldalán Bodza állt.
Baszki.
- Kiengedsz? – kérdezte halkan.
Csak egy törülköző volt a teste köré tekerve. Odébb álltam, ő pedig elsurrant mellettem.
- Szia Szonja – köszönt neki Bálint barátságosan.
- Szia – mondta lehajtott fejjel.
Most nem volt benne semmi vadság. Sebezhetőnek tűnt. Nem bírtam levenni róla a szemem. Eltűnt a szobánk ajtaja mögött, ezzel egyidőben Bálint hátulról meglökött, hogy menjek már.
A jóleső zuhany után feltöltődve mentem vissza a szobánkba. Bodza az ágyán feküdt hason, a kezében lévő füzetbe írt valamit.
- Naplót vezetsz? – kérdeztem.
- Nem.
- Akkor…?
- Ha annyira tudni akarod, könyvet írok.
- Azt! Miről szól?
- Egy baromról, aki megkeseríti egy lány életét a gólyatáborban.
- Megtisztelő, hogy beleírsz a könyvedbe.
- Hülye.
- Lesz egy buli a parton. Lenne kedved jönni?
- Nem.
- Tudod, ennek a tábornak az a lényege, hogy megismerj embereket. Nem ülhetsz állandóan a szobádban.
- Nem érdekel.
- Ricsi is ott lesz.
- Miért hitted azt, hogy ez hatásos lesz?
Megvontam a vállam, mire ő hatalmasat sóhajtott. Azt hittem, nyertem, de tévedtem.
- Nézd, lehet, hogy valamikor máskor majd csatlakozom hozzátok. De ma magányra van szükségem ebben a maradék pár órában.
- Értem. Hát, akkor jó írást.
- Kösz. Jó szórakozást.
Nem akart megölni. Ezt már pozitívumként fogtam fel, és mosolyogva mentem le a partra, számban egy újabb szál cigarettával. Azt akartam, hogy mellettem legyen, de egyelőre beértem ennyivel. Egyedül léptem át a partra nyíló kapun. Ameddig a szem ellátott, sötétség borult a tóra, csak a túlparton látszódtak a közeli város fényei. Az egyik pavilon felől a barátaim nevetése keveredett idegenekével, a pavilon közepén egy asztalkán lámpa állt. Semleges arccal mentem oda a többiekhez és átadtam magamat a gondtalan beszélgetésnek.
Valamikor kettő körül döntöttünk úgy, hogy ideje aludni menni. Az alkohol miatt szédültem ugyan, de nem éreztem magam részegnek. Áztam már el annyira, hogy nem emlékeztem semmire az éjszakából, de ez nem olyan volt.
Azért meg kellett küzdeni azért, hogy visszajussunk a szobáinkba. Mikor beléptem, reflexből felkapcsoltam a lámpát, majd megláttam a békésen alvó Bodzát és azonnal el is oltottam. A felhomályban tapogatózva leöltöztem, csak az alsónadrágom maradt rajtam. A cuccaimat a térelválasztóként funkcionáló komódra tettem. A Hold fénye éppen megvilágította Bodzát. Úgy aludt el, ahogy otthagytam, a füzetével a feje alatt. Átmentem „az ő térfelére” és az ágya végében összehajtott vékony pléddel betakartam. Erősen koncentrálva, hogy semmit ne borítsak fel és ne csapjak zajt, visszatántorogtam a saját ágyamhoz és alig pár perccel azután, hogy lehunytam a szemem, mély álomba zuhantam.