5.

Szonja

Elhívott magával. Ez járt a fejemben, mikor másnap reggel felébredtem. Előző este nem sokra voltam attól, hogy lemenjek a partra. Végül mégis a szobámban maradtam és zenét hallgatva írtam a könyvemet. Úgy aludtam el, ahogy voltam: hason fekve, takaró nélkül, a fejem alatt a füzetemmel.
Felültem, a szememet dörzsölgettem. Odakint a nap már felkelt, és melegen cirógatott az ablakon keresztül. Dani a saját ágyában, egy szál alsónadrágban aludt. Itt volt a tökéletes lehetőség, hogy feltűnés nélkül jobban megnézzem magamnak izmos felsőtestét, szőke haját, csókolnivaló ajkait…
Megráztam a fejem és gyorsan felvettem a futóruhámat. Hangtalanul kisurrantam a szobából és a futópálya felé vettem az irányt. A táborban még csak akkor kezdtek ébredezni az emberek. Szerencsére senkivel nem találkoztam. A sétát betudtam bemelegítésnek, úgyhogy amikor elértem a rekortán pályát, azonnal futni kezdtem. Nem számoltam a köröket, kivételesen zenét sem hallgattam, csak gondolkodtam.
Tetszik neked. Ricsi szavai jártak a fejemben, meg az, amit a többiek írtak. Igazuk volt. Tényleg el tudtam képzelni a jövőmet vele. Legalábbis a közeljövőt. És mégis, teljesen ennek az ellenkezőjét mutattam. Féltem. Féltem attól, hogy rájön és elutasít, féltem a csalódástól, féltem a saját érzéseimtől. Elég egyetlen egy hatalmas csalódás és az emberekbe vetett bizalom porba hull. Nekem ilyenből kettő is jutott.
A sokadik kör után levegőért kapkodva huppantam le a pálya szélére. Normalizáltam a lélegzetem, miközben a körülöttem lévő zajokat hallgattam. A tábor kezdett megtelni élettel, mindenfelől beszélgetések és nevetések hallatszódtak.
A gyomrom hatalmasat kordult, így visszamentem a faházunkba. Óvatosan benyitottam a szobánkba. Dani még mindig aludt, úgyhogy síri csöndben szedtem össze a cuccaimat a zuhanyhoz. Minden tökéletesen ment, egészen addig, míg a csípőmet be nem vertem a térelválasztó komódba. Hatalmasat káromkodtam, miközben a fájó pontot dörzsölgettem.
Dani megmozdult az ágyában, lassan kinyitotta a szemét.
- Madárcsicsergős jó reggelt kívánok! – köszönt vigyorogva, rekedt hangon.
Valamit morogtam és sietősen összeszedtem a földre hullott dolgaimat.
- Hol jártál? – kérdezte, miközben felült és hátát a falnak támasztotta.
- Futottam.
- Korán reggel?
- Akkor a legjobb. Nem lát senki.
Dani hallgatott, tetőtől talpig végigmért. Szólásra nyitotta a száját, de nem vártam meg, mit akar mondani, kiviharoztam a zuhanyzóba. Nem volt lehetőségem sokáig áztatni magam, mert hiába volt a hely öt csillagos, azért a melegvíz elég hamar elfogyott.
Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán visszavittem a cuccaimat. Épp az ágyamon pakolásztam Daninak háttal, aki a telefonját nyomkodta, mikor magam sem tudom, milyen megfontolásból megpördültem a tengelyem körül, hogy szembe lehessek vele.
- Megyek reggelizni. Jössz velem?
Dani arcán pillanatnyi döbbenet tükröződött.
- Mi ez a hirtelen pálfordulás?
- Mióta tudsz ilyen szavakat? Amúgy meg nem muszáj jönnöd – vontam meg a vállam, mintha nem haltam volna bele, ha nemet mond.
- Dehogyis, szívesen megyek.
Talpra ugrott és képes lett volna egy szál alsónadrágban reggelizni menni, ha nem állítom meg.
- Öltözz már fel! Kiég a szemem!
- Jó, na – dörmögte.
A szekrényéből előkotort egy fekete rövidnadrágot meg egy fehér pólót és minden szemérmesség nélkül előttem kezdett öltözködni. Izmai mozogtak a mozdulatok közben, szinte körbe lehetett volna őket rajzolni. Szőke haja eltakarta az arcát. Majdnem odaléptem, hogy a füle mögé simítsam…
- El ne cseppenjen a nyálad! – vigyorgott.
- Hülye. Már bánom, hogy hívtalak – hazudtam.
Elvonultam előtte, ő pedig szó nélkül követett. Amint elhagytuk a faházat, megújtott egy szál cigarettát és az ebédlőig pont kitartott neki.
- Legalább kukába dobd! – ripakodtam rá, mikor leejtette a földre a csikket és el akarta taposni.
- Környezetvédő vagy? Mi lesz a következő? Kiderül, hogy vegetáriánus vagy? Vagy vegán?
- És ha így lenne?
- Nem érdekelne – hajolt egészen közel, annyira, hogy éreztem a cigiszaggal keveredő dezodor illatát.
- Keress egy kukát – mondtam halkabban.
Egyszerre élveztem a közelségét és akartam magamtól ellökni. Nem akartam a következő játékszere lenni és közben mégis.
- Várj meg itt – egyet hátralépett, felvette a csikket és kidobta a legközelebbi szemetesbe.
Együtt léptünk be a már csendes ebédlőbe. Rajtunk kívül csak páran voltak ott, de egyiküket se ismertem. Elgondolkodtam, vajon a faházunk többi tagja hol lehet. Dani odaköszönt egy csapat srácnak, akik megkérdezték, mikor lesz a következő meccs. Gondoltam, hogy velük focizhattak tegnap. Váltottak pár szót, én meg addig végignéztem, mit lehetett enni. Mintha egy ötcsillagos szálloda reggelijét láttam volna magam előtt. Zöldségek, gyümölcsök, felvágottak, péksütemények, lekvárok, joghurtok és még sok más volt katonás rendben felsorakoztatva egy asztalon azelőtt a fal előtt, ahol előző este a vacsorát kaptuk. A kiadóablakok mögött most sötét volt, senki nem főzött a konyhában.
A tányéromra egy kiflit és joghurtot raktam, míg Dani egy nagy adag rántottát szedett magának. Leültünk a sarokban lévő asztalhoz és azonnal a lényegre tért.
- Miért? – kérdezte, tekintetét az enyémbe fúrta.
- Mit miért?
- Miért hívtál magaddal? Tegnap este még meg tudtál volna ölni, most meg…
- Még mindig meg tudnálak ölni. De beszélgettem pár emberrel, akik rávettek, hogy csak nekem árt, ha utállak – vontam meg a vállam.
- Mert megfosztod magad a társaságomtól? – vigyorgott.
- Mert feleslegesen stresszelek rajtad és a hülyeségeiden és nem tudnám élvezni a tábort.
- Aha – dőlt hátra elégedetten.
Csak a szememet forgattam és enni kezdtem.
- Jó étvágyat – vetettem oda.
- Jó étvágyat.
Egy ideig csendben ettünk, csak a körülöttünk lévő emberek beszélgetései szolgáltak zajforrásként. Aztán kibukott belőlem egy kérdés:
- Hány helyen voltál már?
- Nem tudom pontosan – mondta teli szájjal, aztán mikor lenyelte a falatot, folytatta. – Majdnem az összes országban jártam már egyszer. Van, ahol többször.
- Melyik volt a kedvenced?
- Izland és Ausztrália.
- Szeretnék egyszer elutazni külföldre – mondtam halkan.
- Még sose jártál külföldön?
Megráztam a fejem.
- Nem voltál tengerparton? Semmi?
- Anyáékkal mindig Magyarországra mentünk nyaralni. Aztán…
- Aztán?
Beharaptam a szám szélét, hallgattam, azon gondolkodtam, elmondjam-e ilyen rövid ismertség után, mi történt tavaly nyáron.
- Elviszlek magammal. Ha legközelebb megyek valahova – mondta, mikor rájött, hogy nem fogok válaszolni.
- Tényleg?
- Persze. Sőt, ezután együtt fogunk utazni. Mit szólsz?
- Ahhoz túl idegesítő vagy.
- Mindig elrontod a pillanatot?
- Szokásom – mosolyogtam. – Nem olyan vagy, mint a többi milliomos. Te két lábbal a földön jársz. A szüleid neveltek ilyennek?
- A szüleim tettek hozzám a legkevesebbet. Tulajdonképpen csak annyit, hogy összehoztak. Gyerekkoromban alig foglalkoztak velem, a dadám nevelt ilyennek. Aztán apró lépésekben elkezdtem lázadozni ellenük. Teljesen sosem tudtam elszakadni tőlük, és talán nem is fogok tudni. Legalábbis amíg nem lesz saját keresetem. Apám mindenáron azt akarja, hogy a családi céget vegyem át, de én azt nem akarok. Az utóbbi időben ezen sokat vitáztunk. Meg anyámmal is. Azt se tudom, én minek kellettem nekik – nevetett keserűen. – Gondolom kellett egy trónörökös, csak aztán nem úgy jöttek össze a dolgok.
- De azért ugye volt gyerekszobád?
- Persze. Nem vagyok egy sznob díszbuzi, ne aggódj. Sőt, a számítógépes játékokat egészen kedvelem, élvezem, ha szabad óráimban ilyenekkel ütöm el az időt.
- Ne használj ilyen szavakat, furán hangzanak a szádból – nevettem, majd elkomorodtam. – Sajnálom. A család szívás tud lenni.
- Mintha lenne tapasztalatod.
Megint itt tartottunk. A fenébe is, most tárta fel nekem az egész életét, megérdemli, hogy az enyémbe is belelásson. Egy kicsit.
- Apám elhagyott minket, a nagyanyám meg utál engem – böktem ki.
- Hallgatlak – dőlt előre, hogy rajtunk kívül senki más ne hallhassa a történetet.
Én pedig mindent elmeséltem neki apáról, arról, hogyan és mikor lépett le, hogy mit ígért, amit aztán nem tartott be és a nagyanyámról, aki minden alkalmat megragad arra, hogy engem szekálhasson.
- Az apád a legnagyobb titkod? – kérdezte.
- Nem.
- Nem fogod elmondani, mi az, igaz? – mosolygott szomorúan.
Hogy képes mindig mosolyogni?
- Még nem.
Felálltunk az asztaltól, visszavittük a tányérjainkat, aztán visszamentünk a faházba.
- Azért örülök, hogy mindkettőnknek a családja szívás – mondta útközben.
- Az enyém csak félig. A tesóim aranyosak. Meg anya is.
- Hány testvéred van?
- Három. Egy bátyám és két húgom. A lányok ikrek.
- Milyen jó lehet, ha van egy testvéred.
- Néha nagyon idegesítőek. De általában tényleg jó.
- A bátyádat szívesen megismerném. Főleg, ha olyan jófej, mint te – kacsintott.
- Nem vagyok „jófej”. Idegesítő vagyok, csúnya, túl csöndes, túl kövér, túl antiszociális, túl… - nem hagyta, hogy befejeztem.
Megragadta a karom, a hátamat a faház oldalának döntötte, majd mindkét tenyerével a fejem mellett támaszkodva, egészen közel hajolva mondta:
- Ez mind oltári nagy baromság. Szerintem igenis kedves, aranyos lány vagy, akkor is, ha most épp tökön akarsz rúgni.
Nem tudtam mit mondani. Az arcunkat centiméterek választották el. A szemei közelebbről még kékebbek voltak. Mintha az óceánba néztem volna. A hangja komoly volt. Elhittem neki.
- Dani! Megyünk le a partra, mert csak délután lesz program, és… Zavarok? – bukkant fel Ádám a faház mellett.
- Gyere velünk – invitált kedvesen.
- Én… Nem is tudom. Nem áll jól a fürdőruha és amúgy is, mindenkinek jobb, ha nem lát rendes ruha nélkül és…
- Bassza meg! Ne agyalj már mindig mindenen annyit, mert megölöd a saját boldogságod.
- Csak zavarnék.
- Én kérlek, hogy gyere.
Belenéztem azokba az óceánkék szemekbe és teljesen elgyengültem. Az eszem azt mondta, maradjak, de a szívem szinte üvöltött, hogy menjek és érezzem jól magam.
- Jó – suttogtam.
Dani elmosolyodott, hátrébb lépett és végig engem nézve válaszolt Ádámnak:
- Bodza is jön, jó?
- Nem vagyok… Mindegy – beletörődtem, hogy Dani innentől kezdve a második nevemen szólít.
- Zsír, minél többen, annál jobb! Tíz perc múlva a parton?
- Oké.
A fejemet lehajtva kullogtam Dani mögött. Egy szót se szóltunk egymáshoz. A szekrényemből előhalásztam a fekete egyberészes fürdőruhámat és kimentem a fürdőbe, hogy magamra kapjam. A ruháimmal a kezemben mentem vissza a szobába, ahol Dani a térelválasztó íróasztal tetején üldögélt, szemben az ajtóval.
- Csini a fekete bugyid – mondta bujkáló mosollyal.
Fülig vörösödve igazítottam a kezemben lévő ruhakupacot, elhaladtam mellette és leraktam őket az ágyamra, ügyelve arra, hogy a fehérneműm ne látszódjon. Előszedtem a strandtáskámat, a napszemüvegemet a fejemre raktam és készen álltam arra, hogy az éven először strandoljak egy jót.